Oly sokszor fizettem a semmiért,
s fújt velem szembe a szél.
Remény volt a társam éveken át,
miközben jött velem szemben az ár.
Hitemet nem zúzta porrá az élet.
Azokért kik szeretnek, érdemes még lépnem!
Ez nem volt több, mint egy állomás,
velem búslakodik a boldogság.
Lelkemre ólomként nehezedik a vágy.
Lassan indulnom kell tovább,
oda, hol sok szerető szív vár!
Hova megszült drága jó anyám.
Hol az aranyló napsugár,
egy szebb, boldogabb életet kínál,
hol a lelki békét majd megtalálom,
hol a jövőm csillagát ragyogni látom!
Ma még csak álmodik a lelkem.
A régi emlékek benne felderengnek.
Elindulok, amerre a szívem húz,
hol a lelkemre megnyugvás simul.
(Jolie Taylor)